Jászkun Volán SC – Floratom Szeged AC Kalo-Méh 2 – 8

Szolnok, 2012.03.13., Extraliga, 16. forduló Győztek: Lukács Richárd 1, Szudi Ádám 1 illetve: Dudás Róbert 3, Kószó Attila 3, dr. Lukács Levente 1 és a Dudás Róbert - Kószó Attila páros Az ellenfél húzóembere, az olasz nemzetközi bajnokságon győztes csapat ifjúsági játékosa, Szudi Ádám válogatottbeli elfoglaltsága miatt kedden19 órától játszottuk a kiesés ellen küzdő szolnokiak elleni bajnokit. Az ősszel 8-2 arányban győztünk, joggal bíztunk az újabb két bajnoki pont megszerzésében. Mérkőzések: 1. Szudi Ádám – Lukács Richárd – Dudás Róbert - Kószó Attila 2 – 3 (7,-2,-6,8,-3) Kimondottan látványos mérkőzésen a megnyert szettjeinkben végig domináltunk, így a végén fölényes győzelmet arattunk. (0-1) 2. Lukács Richárd – Dudás Róbert 0 – 3 (8,7,4) Robi ezúttal a harmadik helyen szerepelt, de teljesítményét ez nem befolyásolta: nagyon gyors mérkőzésen múlta felül ellenfelét. (0-2) 3. Füzes Ádám – Kószó Attila 0 – 3 (-6,-8,-7) Ati megerőltetés nélkül hozta a kötelezőt. (0-3) 4. Szudi Ádám – dr. Lukács Levente 3 – 1 (5,7,-5,9) Szudi a szettek közepén rendre rákapcsolt, de Levi a harmadik játszmában elkapta a fonalat, így szépített. A negyedik felvonásban 8-6 arányban is vezetett, de két ki nem kényszerített hiba megpecsételte a sorsát. (1-3) 5. Lukács Richárd – Kószó Attila 0 – 3 (-9,-7,-2) Ati a szorosabb első szettet követően felőrölte ellenfelét. (1-4) 6. Szudi Ádám – Dudás Róbert 0 – 3 (-10,-7,-1) Robi ezúttal is remek formával rukkolt elő, végig vezetve fölényes győzelmet aratott. (1-5) 7. Füzes Ádám – dr. Lukács Levente 1 – 3 (-8,4,-7,-7) Levi kisebb megingástól eltekintve végig irányította a játékot és hozta a tőle elvárhatót. (1-6) 8. Szudi Ádám – Kószó Attila 0 - 3 (-6,-11,-3) Ati látványos mérkőzésen, koncentrált játékkal diadalmaskodott. (1-7) 9. Lukács Richárd – dr. Lukács Levente 3 – 1 (9,10,-9,7) Levi a második szettben már 10-7 arányban is vezetett, mégis ellenfele örülhetett. Ezen szett elvesztése nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. (2-7) 10. Füzes Ádám – Dudás Róbert 0 – 3 (-6,-6,-7) Robi gyors mérkőzésen igazolta a papírformát. (2-8) Mindhárom játékosunk munkából jött a találkozóra, így különösen elégedettek lehettünk az alig több, mint két óra alatt megszerzett két bajnoki ponttal. Külön dicséretet érdemel Dudás Robi és Kószó Ati, akik az egyéni küzdelmek során játszmát sem veszítettek!