Büki TK - Floratom Szeged AC Kalo-Méh 3 –7

Bük, 2012.02.19., Extraliga 15. forduló Győztek: Bari Csaba 2, Fekete Soma 1 illetve: Dudás Róbert 3, Kószó Attila 2, dr. Lukács Levente 1 és a Dudás Róbert – Kószó Attila páros A vasi túra második felvonásán a mindig veszélyes Bük csapatával találkoztunk és tudtuk, hogy az őszi 7-3 arányú győzelmünk után ezúttal is nehéz találkozó vár ránk. Mérkőzések: 1. Bari Csaba – Fekete Soma - Dudás Róbert – Kószó Attila 0 – 3 (-7,-6,-6 ) Az ősszel nagy csatában, ezúttal roppant magabiztosan győzött párosunk, talán a szezon eddigi legjobb játékával kirukkolva. (0-1) 2. Fekete Soma – dr. Lukács Levente 3 – 2 (-9,6,10,-4,6) Levi 1-1, 10-9 arányú vezetésnél ziccert rontott, ami nagyban befolyásolta a találkozó alakulását. Játékosunk győzelmi esélyt hagyott kihasználatlanul. (1-1) 3. Monostori Péter – Dudás Róbert 1 – 3 (-6,10,-5,-7) Robi kisebb megingástól eltekintve meggyőző fölénnyel hozta a kötelezőt. (1-2) 4. Bari Csaba – Kószó Attila 3 – 1 (-9,7,8,10) Ati nagyon küzdött, de ellenfele kiváló napot fogott ki, így vissza tudott vágni az őszi vereségért. Játékosunk a negyedik játszmában még 9-4-ről fordított, de ma ez is kevés volt. (2-2) 5. Fekete Soma – Dudás Róbert 2 – 3 (-6,-9,-2) Robi parádés játékkal végig vezetve nyert, ellenfelének csupán a második játszmában volt reális esélye, hogy szorosabbá tegye a találkozót. (2-3) 6. Bari Csaba – dr. Lukács Levente 3 – 1 (4,6,-6,4) Úgy tűnt, villámgyors összecsapás lesz, de Levi 6-3-ról meg tudta fordítani a harmadik játszmát. Ezt követően ellenfele parádés megoldásokkal bebiztosította győzelmét. (3-3) 7. Monostori Péter – Kószó Attila 0 – 3 (-7,-7,-2) A nap legsimább találkozóján Ati pillanatok alatt győzött. (3-4) 8. Bari Csaba – Dudás Róbert 0 - 3 (-8,-7,-5) Robi fantasztikusan játszott az egyébként szintén pazar formát mutató riválisa ellen, így ilyen arányban is megérdemelten győzött. (3-5) 9. Fekete Soma – Kószó Attila 2 – 3 (5,-8,-9,7,-9) A roppant szoros és fordulatos találkozón Ati bírta jobban a végjátékot, így visszavágott az őszi vereségért . (3-6) 10. Monostori Péter - dr. Lukács Levente 1 – 3 (9,-8,-8,-8) Levi 8-7-ről elbukta az első játszmát, de a második szettben 4-0-ás hátránynál összekapta magát és ettől kezdve nem forgott veszélyben a győzelme. (3-7) Idegenben először sikerült győznünk a masszív Bük vendégeként, köszönhetően az ihletett formában játszó Dudás Robinak, aki mindössze egy játszmát veszített. A többiek is kitettek magukért, így nem forgott veszélyben sikerünk.